Vissza a nyitóoldalra
 
 
 
A KIADÓ
 
 
KÖNYVEINK
 
 
ÚJDONSÁGOK
 
 
ÉRDEKESSÉGEK
 
 
MEGRENDELÉS
 
 
E-MAIL
 
 
ELÉRHETŐSÉGÜNK
 
 
 
©TERTIA 2001
 
Látogatóink adatainak védelme
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
     
    ENGLISH >>>
       
       
       
  BOLDOGASSZONY. A női szerep a magyar hitvilág tükrében
  Falvay Károly
   
   
  Történeti bevezetés (folytatás)
   
  Boldogasszony anyánk - hagyományaink kétséget kizáróan pogány istenasszonya - nyelvünk képzeteiben már akár évezredekkel a kereszténység felvétele előtt is élő lehetett. Az ilyen gondolat álomszerűnek tűnik. Az istenanya szerepkörének és tulajdonságainak megismerése a magyarság és vele a magyar nyelv kialakulásának homályokkal teli régi világába visz. Kálmány Lajos évszázados megállapítását (1885) máig érvényesnek tartjuk: "...Népünk beszédét megfigyelve többféle Boldogasszonyról hallunk említést tenni. Az egyszerűen Boldogasszonynak mondotton kívül beszél szülő Boldogasszonyról, gyertyaszentölőről, fájdalmasról, gyümölcsótóról, nagyról, sallósról (sarlós), habiról (havi), olvasósról, segítőről; nem szól a kis Boldogasszonyról, kit pusztán csak Kisasszonynak nevez. Mindenesetre ebből a sokféle Boldogasszonyból néhányat a kereszténységnek kell átengednünk. Noha ennyiről beszél népünk, mégis, ha azt kérdezzük, hogy hány Boldogasszony van? - azt feleli: hét! Ezt a hét Boldogasszonyt ahánytól kérdeztük, annyiféleképpen hallottuk összeszedni, hanem azért a gyertyaszentelő Boldogasszonyt, a gyümölcsoltót, a sarlóst, a nagyot és az egyszerűen csak Boldogasszonynak mondottat mindegyik beleolvasta, s a hét közt legnagyobbnak tartotta a Nagyboldogasszonyt.
   
  "Mint a következőkben látni fogjuk, a népi megfogalmazás nem személyekre, hanem világosan egyetlen személyiség: a Nagyboldogasszony hét ünnepére vonatkozik. A nép személyileg és szerepkör szerint a Nagyboldogasszony mellett csak a Kisasszony vagy Boldogasszony megnevezésű lányával tesz kivételt, akikkel ugyanakkor azonosnak is tekinti, ami miatt a nép a Nagyboldogasszonyt sohasem emlegette.
   
  Az újholddal összefüggő, a kedd asszonyaként ismert Nagyboldogasszony ünnepről Kálmány számos babonás szokást gyűjtött, amivel megerősítette az istenasszony pogány összefüggéseit.
   
  Két évtizeddel később Katona Lajos az Ethnographiában (1905) tekintélyes tanulmányban utasítja vissza Kálmány megállapításait. (Közben maga is súlyos hibákat ejt, de hiperkritikája további tudományos tekintélyt biztosít számára.) Katona szerint Kálmány nem ismerte Szent Anna legendás történetét, mely szerint Emerencia nevű anyjától (és Stollánus nevű apjától) kedden született, a három férjétől származott három Mária leányából az elsőt, Szűz Máriát kedden szülte, és ő maga pedig ugyancsak kedden hunyt el.
   
  Elutasító véleményéhez további igen széleskörű bizonyító anyagot gyűjtött össze. A tudományos fegyvertár hatásos bemutatásával az utána következő kutató nemzedékek kedvét évszázadra elvette a téma további vizsgálatától. "Nem kell azért a Szent Annával egynek vett Nagyboldogasszonyt vagy a Kedd Asszonyát mindenképp pogány hitbeli eredetű, életadó istenasszonynak tekintenünk, mint Ipolyi néhány elejtett megjegyzése és Barna Ferdinánd kritikátlan közleményei alapján Kálmány nagyon is egyoldalú elfogultsággal tette. Az ilyenféle hiedelmek keletkezésének vizsgálatánál nem tanácsos mindjárt a prehistorikus rétegbe fúrni, mikor előbb még a közelebb eső történelmi talajnak a gondos átkutatása is meglepő fölfedezésekkel kecsegtet."
   
  Legközelebb majdnem négy évtized múlva, 1943-ban, a nagy német kulturális nyomás idején rendeztek "őstörténeti konferenciát", amelyről a neves történész Ligeti Lajos szerkesztésében kötet is megjelent. A "magyar ősvallás" vagy a Boldogasszony témakör, ami a századfordulón még élénken foglalkoztatta a tudományos kutatást, itt már érintőlegesen sem szerepelt.
   
   
  Majdnem ismét négy évtized múlva (1977) erős finnugor irányultságban jelenik meg a Magyar őstörténeti tanulmányok című kötet, a témakör kiemelkedő kutatógárdájának írásaival. Voigt Vilmos készítette el Folklorisztika és őstörténet címmel azt a fejezetet, amelyben a hittel, a hiedelemmel kapcsolatos vizsgálatok újabb eredményeit várhattuk. Kiemelte az eluralkodott hiperkritikai szemléletet: "Ha a hiperkritikai szemlélet olykor negatívnak is látszik, mindenképpen szükséges első foka a néprajzi-őstörténeti kutatásnak. Csak ezt követően érhetők el biztos eredmények a pozitív kutatásban."
   
   
  Voigt Vilmos legújabb, 1995-96-ban készült nagy tanulmánya A magyar ősvallás kérdése címet viseli. A tanulmány két részletben 1997- és 1998-ban jelent meg. Írásában a témáról eddig elkészült legteljesebb tudománytörténeti áttekintés áll rendelkezésünkre. Először olvashatjuk, milyen nagy jelentősége van a nyelvi fogalmaknak e témakörben. A lakodalmi monográfia - kéziratban maradt - alaptanulmányon dolgozva már a 70-es években ugyanezt állapítottuk meg. Azt is tapasztaltuk, hogy az etnográfiai leírásokkal szemben a magyar tudományosság elhanyagolta a nép életét, magatartását, munkálkodását és gondolkozását meghatározó szellemiség kidolgozását. Aki ilyen feladat megoldására vállalkozik a kettőt csak együtt tudja sikeresen megoldani. Egyiket a másiktól nem lehet elválasztani, mert abban a pillanatban az érzékelés és a gondolkodás külön utakra téved.
   
  Voigt Vilmos tanulmányának első részében sajátos módon mutat rá Kálmány és Katona tudományos gyakorlatának különbözőségére: "Maga ugyan [Katona Lajos] nem volt finnugrista, ilyen vonatkozásban azonban legalábbis tájékozott volt. Fiatalkori dolgozata után maga csak egy-egy néphit, és népszokás-témát dolgozott fel (ezek közül témánk szempontjából legfontosabb a "kedd asszonyáról" szóló értekezés, amelyben Ipolyi, Kandra és Kálmány Lajos következtetéseit, többek között a "Boldogasszony" egy fontos vonásáról, cáfolja, illetve ad erre más, középkori liturgiai és egyházi magyarázatot). Itt (és más írásában is) voltaképpen rejtett mondanivaló is van: amiről nem ír, az szerinte nincs, vagy nem érdemes foglalkozni a dologgal (a fenti esetben ilyen a Boldogasszony ősvallási eredeztetése, "istenasszony"-nak emelése). Ezt Katona nem deklarálja, az értelmes olvasóra bízza a következtetést."
   
  Voigt Vilmos ezzel az utóbbi megjegyzéssel megerősíti Katona elutasító véleményét és egyetért a "visszakozott" kutatói magatartás indokoltságával.
   
  A Boldogasszony mint "istenasszony" kérdéskörben elfoglalt mai tudományos álláspontot a Néprajzi lexikon szócikke - ezek után már érthetően - a következőkben fogalmazza meg: "Boldogasszony 1. feltehetően ősi asszonyistenség neve. Gellért püspök tanácsára a térítők Szűz Máriára alkalmazták, így Mária, Szűzanya törzsökös szinonim szava lett. Archaikus népi imádságaink, ráolvasásaink, ünnepneveink kedveltebb invokációja Mária helyett az ünnepélyesebb Boldogasszony. 2. énekes gyermekjáték; fogyó-gyarapodó körjáték kerülő formája".
   
   
   
   
  folytatás>>>
   
   
   
  |A kiadó|Könyveink|Újdonságok|Megrendelés|Elérhetőségünk|E-mail|
  |Nyitóoldal|