Köldökcsillag a Pocakhegyen
Az anyaság mítosza

Előszó

 Egy névtelen, korai itáliai mester bájos képén - amit Samuel Y. Edgerton, a nagy történész közöl művészetet és tudománytörténetet összebékítő könyvében - egy ferences barát igyekszik felfelé az égig érő létrán, és ahol a létra kivezet a Föld nagy hegyek emelte vonzásköréből, ott egy furcsa kipúposodás látható. Arra már nem emlékszem, hogy a létra a Sarkcsillag felé mutat vagy sem; de arra nagyon is, ahogyan Edgerton pontosan-szépen elhelyezte a képet a sorsfordító keresztény-arisztoteliánus kiegyezés keretében, kiemelve az arisztoteliánus Egek földközelségét. A földi szféra kiboltosodásával azonban még ő sem tudott mit kezdeni.
 Hogy örvendene Edgerton, ha olvashatná a Köldökcsillag a Pocakhegyent! Milyen pompás újabb érvet fedezhetne fel benne a hitek harcos konfrontációja ellenében egymásra épülő (és építő) eirénének, békességnek - az élhető jövőbe vezető "létrája" mellett!
 Gulyás Péter Pál évezredek mélységeibe és világtájak és világképek meglepő sokféleségébe vezető szakszerű mítosztörténeti elemzése-értelmezése egy ősi, életes világszemlélet változásaiban megnyilvánuló állandóságát mutatja be; simulékonyságában és alkalmazkodásaiban hihetetlen hűségét valami egykor felismert életsegítő erőhöz? szépséghez? álomhoz? A könyv szavával, "matrix"-hoz? Vagy inkább, Szerb Antallal szólva, "mindennapi csodá"-hoz? Napjaink ádáz és önző politikai hitvitáiban mindenesetre nem ártana figyelni a Köldökcsillag felé vezető létrára, amely tán hasonlóról szól, mint a dusnoki képes fa, ahogyan - okos plébánosok egymást követő generációinak köszönhetően - Szűz Mária mosolyában őrizte, egy ki tudja milyen régi Földanya-kultusz melegét.

Vekerdi László